Talán csak az enyhe kialvatlanság fűszerezte vasárnap este, így Húsvét előtt, a holnapi hajtás, stressz, a sok látogató és sok látogatás víziói, illetve egy kisebb gondolatmenet elolvasása, amit egy - úgy érzem - borúlátó hölgy írt, vitt arra, hogy oly sok idő után napvilágra hozzam több tekintetben is sötét műveim.

Mire is gondolok én? Nem is oly rég, még valamikor 2007-ben elkezdtem írni, miután oly sok könyvet elolvasva felmerült bennem az igény, hogy saját világot saját képemre formáljak. Végül ez az írás fiókba került, s maradt is két évig, míg össze nem futottam egy tehetséges újságíróval, aki szabadidejében mindenféle "manganoid" vagy "japános" történeteket írogatott, s mikor megmutattam neki eddigi írásaim, folytatásra bíztatott. 

Oly sok esős, szürke délután tűnt tova papír fölött ülve, tollal a kézben, hogy kicsiny világom lassacskán kibontakozott, ha nem is teljes egészében. Elkészült egy rozoga váz, hanyag körvonala annak ami majd egyszer részletes képe lesz annak ami évek óta kavarog bennem mint a csontszáraz őszi falevelek. És aztán csend, és újra csend. Végül több hónap válság után, mely írói is volt egyben, újra tollat ragadtam, de ezúttal nem saját keserűségemen merengés céljából, mint inkább mások untatására, gyötrésére, idejének rablására - körültekintettem széles e világhálón, és úgy találtam novelláim publikására a blog műfaja lesz a legalkalmasabb, persze más alternatívák mellett. Lényegre térve, itt találhatod, ebben a magányos, porfedte sarokban azt a kis kopott, névtelen kötetet, melynek megsárgult lapjaira vérrel, verítékkel, megannyi könnyel megírtam mit éltem meg eddigi zavaros éveim során...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.